Ez egy rövidítés. Az angol Human Immunodeficiency Virus (= emberi immunkárosodást előidéző vírus) kifejezés, fogalom rövidítése. Ez a vírus az, ami az AIDS-hez vezet(het). Az AIDS pedig az Acquired Immune Deficiency Syndrome (= szerzett immunhiányt okozó tünetegyüttes) rövidítése.

Hogy hol és mikor tűnt fel legelőször a vírus, valószínűleg még mindig a jövő titkai közé fog tartozni. Miközben számos elmélet látott már eddig napvilágot, nincs egyértelmű egyetértés az eredetet illetően.

Az eddig leginkább elfogadott elmélet az, hogy a vírus az állatvilágból származik, nevezetesen a rézusz majmoktól és a csimpánzoktól. A Simian Immunodeficiency Virus (= SIV, majmok immunrendszerét károsító vírus) a majmok világában létezik. Ám azt, hogy ők honnan kapták azt el, a kutatók egyelőre még nem tudják megmagyarázni. Az is a titkok titka marad azonban, hogy ha helyes a feltevés, hogy a majmokban lévő vírus a “bűnös”, hogyan került át az emberre. Léteznek történetek vadászokról, akik fertőzött majmok húsát ehették, vagy fertőzött majmoktól kaptak sérüléseket, de ezeket a feltevéseket nem bizonyították még. Annak ellenére, hogy a vírus majmoktól származásának elmélete továbbra is elmélet maradt, egy tény, nevezetesen, hogy a SIV és a HIV között figyelemre méltó hasonlóság mutatkozik. Mindkettő ui. “lenti-vírus” (a retrovírusok egy bizonyos csoportjához tartozik, amelynek jellemzője, hogy a vírus szervezetbe kerülése után csak később idéznek elő tüneteket). A kutatások megerősítették, hogy mind a HIV – HIV-1, mind pedig a HIV-2 csaknem azonosak a SIV-vel. A HIV-1 nagyon hasonló a csimpánzoknál található SIV sajátosságaihoz, míg a HIV-2 közeli megfelelést mutat a SIV ama fajtájával, amelyet a rézusz majmokban azonosítottak.

Jó ideje ismert, hogy bizonyos vírusok átkerülhetnek állatról emberre. A jelenség zoonózis néven ismert. Azért felvetődik egy olyan kérdés is, hogy nem történhetett-e meg ez a folyamat fordítva? Talán emberek adták volna át a fertőzést a majmoknak? Sokkal valószínűbb azonban, hogy a megölt állatok húsát fogyasztva fertőződtek az emberek. Az első AIDS-eredetű haláleset

Az első AIDS eredetű halálesetet 1959-ben jegyezték fel Belga Kongóban. Az áldozat férfi volt. Halála időpontjában a halál okát nem ismerték. Azóta azonban az elhunyt vérét megvizsgálták a kutatók és kétséget kizáróan HIV-et találtak a vérében.

Ha elfogadható, hogy a HIV eredete Afrikához köthető, fel kell tételezni, hogy bevándorlók vihették magukkal Afrikából az Atlanti Óceánon át Amerikába és a világ egyéb részeibe. Az is lehetséges azonban, hogy a HIV egyszerre tűnt fel mind Afrikában, mind pedig Amerikában. Az afrikai vírusfajta a HIV-2, míg az amerikai és európai vírus a HIV-1 jegyeivel bír.

A HIV a fertőzött ember vérében, ondójában, hüvelyváladékában vagy anya-tejében található. A vírus csak abban az esetben juthat egy másik emberbe, ha egy HIV-pozitív személy ezen testnedveinek valamelyike egy másik ember vérkeringésébe kerül be. Vannak azonban kivételes esetek, amikor a fertőzés nem jön létre annak ellenére sem, hogy a vírus bejut a másik ember szervezetébe.

Ha megfertőződtél a vírussal, a vírus megtámadja az immunrendszeredet. A HIV-fertőzött évekig jól nézhet ki és jól is érezheti magát, anélkül, hogy tudna arról, hogy vírushordozó.

Egy idő után azonban nagyon valószínű, hogy a HIV megtámadja az immunrendszert. Ekkor fogékonnyá válhatsz különböző betegségekre (ezek gyakran az ún. opportunista fertőzések körébe tartozhatnak), amelyeket az egészséges immunrendszer normál körülmények között még képes kivédeni. Annak arányában, ahogy az immunrendszered gyengül, léphetnek fel egyre gyakrabban az opportunista fertőzések.

Az AIDS a (súlyos) tüneteknek egész együttese, amelyek között a rák különböző fajtái is megtalálhatók, s amelyek a HIV-pozitív személyeknél kifejlődhetnek. Akkor beszélünk AIDS-ről, amikor ezen sajátos betegségek már feltűnnek. Ezek azonban rendszerint csak jó néhány év után jelentkeznek. Sokan csak akkor tudják meg, hogy nagy a baj, amikor valamilyen tartós, makacs, minden rutin-kezelésnek ellenálló betegség során elvégzik a szerológiai (=vér) szűrővizsgálatot, s kiderül, hogy T-sejtjeik száma 200 alatt van. Ez viszont már az AIDS stádium mutatója. Ezek az immunrendszert jellemző mutatók más és más értékelés alá eshetnek a tudomány aktuális felfogása szerint.

Az, hogy a HIV-fertőzöttség kinél hogyan mutatja meg magát, igen nagy egyéni eltéréseket mutat. Az egyéni eltérések egyik végpontján találhatók azok a személyek, akik teljesen jól vannak, s nincs semmi jele a betegségnek. Másoknál, épp ellenkezőleg, az AIDS-stádiumot lehet diagnosztizálni, az életveszélyes opportunista fertőzések feltűnésével. Ezek között a végpontok között számos átmenet van, de senkinél sem lehet pontosan meghatározni, milyen irányban változik az állapota. A jelenlegi és egyre fejlődő HIV-kezelés vizsgálati adatainak ismeretében azért elmondható, hogy még súlyos állapotban lévő betegek állapota is javítható, és elfogadható egészségi állapot biztosítható számukra.

Ki kell azonban jelentenünk, hogy a HIV/AIDS jelenleg nem gyógyítható és nincs még vakcina, amely meg tudná akadályozni a HIV fertőződést. Ez azt jelenti, hogy ha valaki egyszer HIV-fertőzést kapott, fertőzött marad élete végéig, és így vírusgazda marad, azaz, a fertőzés továbbadásának veszélye nem szűnik meg.

Számos vakcina van fejlesztés alatt, ám a szakértők becslései szerint még éveket vesz igénybe, amíg azok hatékonyságát sikerül igazolni és széles körben hozzáférhetőkké válnak. A HIV és AIDS Afrikán kívüli története valójában 1981-ben kezdődik az új “betegség” első tüneteivel. Az USA számos nagy városában homoszexuálisok (melegek) körében jegyezték fel a szokatlan fertőzéstünetek széles skáláját. 1981 végéig már kialakult az a kép, hogy ezek a rendhagyó fertőzések ebben a körben az immunrendszer károsodását idézték elő. Eleinte GRID rövidítéssel (Gay Related Immune Deficiency, magyarul: melegeket érintő immun károsodás) jelölték.

A fertőzések száma egyre növekedett. Ráadásul a fertőzésről szóló híradások a meleg közösségeken túl is egyre gyarapodtak, amely aztán 1982-ben oda vezetett, hogy az USA-ban hivatalosan is elismerték, hogy járványról van szó. Ekkor jelölték a tünetegyüttest AIDS-ként. Nyilvánvalónak látszott, hogy átvitele szexuális úton történik.

A vírust HIV-ként 1983-ig nem azonosították. Kezdetben LAV vagy HTLV-III-nak jelölték. 1986 óta nevezték Human Immonodeficiency Virus-nak, azaz, HIV-nek. 1986-ban fedezték fel a HIV-2-t.

A HIV fertőződés terjedésének általánosan megismert és elismert módjai a következők:

• HIV-pozitív személlyel folytatott védekezés nélküli hüvelyen, végbélen keresztül történő közösülés vagy orális szex;
• injekciós tű, fecskendő cseréje (drogfogyasztásnál) vagy más, vért hordozó szúróeszköz használata;
• HIV-pozitív anya a vírust még terhessége idején viheti át magzatára és/vagy az újszülöttre anyatejjel szoptatáskor;
• vérátömlesztés, vérkészítmények adagolása vagy szervátültetések olyan országokban, ahol az ellenőrzés nem kötelező, vagy nem vált még általános gyakorlattá;
• tetoválás vagy fémtárgyak (fülkarika, stb.) belövése révén, ha nem steril eszközökkel történik a művelet,
• éles tárgy előidézte sérülés révén

• Csókolózással, simogatással, öleléssel és kézfogással;
• Közös edény- és evőeszköz használattal;
• Köhögéssel, tüsszentéssel,
• WC-ülőkével történő érintkezéssel;
• Rovarcsípéssel, állatharapással,
• Uszodában;
• HIV-fertőzött személy által elkészített étel elfogyasztásával.

A HIV fertőzést követő folyamatban, amely általában az immunállapot károsodásának előrehaladtát is jelenti, négy elkülöníthető szakaszt különböztethetünk meg.

Ezek: az elsődleges fertőzöttség, a klinikailag tünetmentes, majd tünetes szakasz, végül, amikor a HIV stádiumot felváltja az AIDS szakasz.

A HIV fertőzést követő folyamat alakulása, a hanyatlás mértéke rendkívül változó és más egyéb tényezők függvénye: milyen stádiumban diagnosztizálták a HIV fertőzést, kap-e kezelést a fertőzött, hogyan táplálkozik, milyen a társas környezete, hozzáférhet-e a korábban már érintett támogatási formákhoz, van-e segítség igénybevételre lehetősége.

A vírust elkapó emberek többsége nem azonnal tudatosítja magában a fertőzöttség tényét és még sokáig nem fog tüneteket észlelni magán, szinte az egészséges állapot szintjén marad. Vannak, akik megfázáshoz hasonló tüneteket fognak csupán észlelni röviddel a fertőzés után. A tünetek sorában lehet torokfájás, fekély a szájban, fejfájás, hasmenés, különböző fájdalmak, megduzzadt nyirokcsomók, láz vagy bőrkiütések. A fertőzötteknek mintegy csupán 20%-ánál jelentkeznek olyan komolyabb tünetek, hogy azokkal már orvoshoz fordulnak. A betegség ezen a szintjén változik meg a vér összetétele. Ezt a jelenséget jelöli a szaknyelv szerokonverziónak.

Ez alatt az idő alatt nagy mennyiségű vírus kering a véráramban. Az immunrendszer kezd válaszolni a vírusra, az antitestek képzésével, jóllehet ezeket még nem azonnal lehet kimutatni laboratóriumi vizsgálattal. Ekkor még a hamis negatív HIV teszt-eredmény is megtéveszthető lehet. Az antitestek kimutatható szintje a fertőzés után még kb. három hónapig nem jelenik meg a vér-mintában. Ez az oka annak, hogy a tesztet még negatív eredmény esetén is három hónap múlva meg kell ismételni, ha a körülmények a fertőződésre utalnak. Ekkor derül csak ki ugyanis, hogy az első tesztnek igaza volt-e. Ha igen, a három hónappal későbbi vizsgálat sem fog kimutatni anti-testet. Ha nem, megjelennek az anti-testek a vérképben.

Nagyon sok HIV-fertőzött semmi jelét nem mutatja annak, hogy károsodott az immunrendszere. Ezt az időszakot tünetmentes (aszimptomatikus) periódusnak nevezik.

Ezt azonban nem lehet úgy tekinteni, hogy a fertőzöttek immunrendszere sértetlen, s rendben van. A fertőzés pillanatától kezdve ui. a vírus replikálódik és károsítja az immunrendszert.

A vírus ilyenkor még nincs nagy számban jelen a vérben, akár határérték alatt is lehet a kimutathatósága. Ennek ellenére a pozitívok azért még fertőzőképesek. Az antitestek pedig kimutathatók a vérben.

Az utóbbi időkben folytatott kutatások bizonyították, hogy a HIV nem “alszik” a tünetmentes időszakban, sőt, nagyon aktív a működése elsősorban a nyirokcsomókban. Nagyszámú CD4 sejt fertőződik és hal el, miközben nagy mennyiségű vírus képződik. Ezeknek a faktoroknak az alakulását ellenőrizni lehet a CD4 sejtek és a vírus-telítettség tesztelésével.

Egy idő után az immunrendszer gyengül a HIV-vel folytatott harcában. Azt tapasztalja ilyenkor a beteg, hogy megjelennek az opportunista fertőzések és belép a “tünetes időszak”-ba. Ezek az opportunista fertőzések nem HIV-speci-fikusak. Ezeket a bennünket minden nap körülvevő vírusok és baktériumok okozhatják, ezért szinte lehetetlen felsorolni ezeket. Az illető beteg ilyenkor már nincs jól, mert immunrendszere károsodott és az a képessége, hogy hatékony legyen a fertőzéssel szemben, sérült.

Ennek három fő oka van:

• A nyirokcsomók és szövetek károsodnak (vagy kiégnek?) az évek óta tartó aktivitás miatt;
• A HIV állandóan változik, újabb és újabb mutánsok jönnek létre, s ez a CD4 sejtek károsodásához vezet;
• A szervezet képtelen már az elvesztett, elhalt CD4 sejtek visszaépítésére.

Az az időtartam, amely a fertőzés kezdeti szakaszától a tünetes időszakig eltelik, bejósolhatatlan a betegek közötti óriási különbségek és a faktorok széles skálája miatt.

Amint az immunrendszer egyre inkább károsodik, a betegségek állandóan súlyosbodón jelennek meg, s ezek vezetnek el az AIDS diagnózisig.

Vannak olyan országok, ahol az AIDS kritériumának azt tekintik, hogy ha valakinek egy vagy több nagyon komoly opportunista fertőzése van vagy a rák is megjelenik. Így lehet aztán az a furcsaság, hogy lehet valaki nagyon beteg a HIV fertőzöttség miatt, még sincs AIDS-esként diagnosztizálva.

Az AIDS diagnózisának kritériumai időről-időre változtak a különböző országokban. 1993 óta az amerikai Centre of Disease Control kritériumait használják széles körben. Ez azt jelenti, hogy Európában akkor diagnosztizálnak AIDS-et bárkinél, akinél találnak tüdő tuberkulózist, daganatot (rákot) vagy visszatérő bakteriális tüdőgyulladást.

Az USA-ban ha valakinek a CD4 száma 200 alá süllyed, AIDS-esként diagnosztizálják. ELMONDANI vagy ELHALLGATNI?

Minden orvost köt a titoktartás kötelezettsége. A betegekről nyert egészségügyi információk tőlük nem kerülhetnek ki. A HIV és más egyéb szexuális úton terjedő fertőzés orvosi titoktartását nemzetközileg is szabályozták.

A titoktartási kötelezettség kizárólag csak orvosok között oldható fel, az is csak a beteg kezelése eredményességének, ill. a fertőzés terjedése megakadályozásának az érdekében.

A HIV-pozitivitás orvosi közlése és az érintett részéről annak tudomásul vétele önmagában véve is sokkírozó. Az esetek nagy többségében ez így történik. Ennek a hírnek, információnak a feldolgozása önmagadban különösen sok feszültséget kelt, mivel nehéznek találod még azokkal is megosztani különleges státuszod hírét, akikben általában megbízol és akikre számíthatsz, hogy egyéb élethelyzetekben segítségedre vannak.

Annak eldöntése, hogy kinek, mikor, hogyan mondod el titkodat, nehéz helyzet elé állít és számos tényező befolyásolhatja.

• Mit remélsz attól, hogy felfeded titkodat?
• Mit nyer az a személy attól, ha megtudja tőled, hogy pozitív lettél?
• Hogyan fogja kapcsolatotokat a hír befolyásolni?
• Mi történik, ha nem mondod el?

Sokszor úgy tűnik, hogy mégis jobb, ha elmondod valakinek pozitivitásod tényét. De ki legyen az? Olyan személyt válassz, akiről feltételezed korábbi jó tapasztalataid alapján, hogy segítségedre lesz, s nem jársz úgy, hogy még fokozza benned lévő feszültséget. Olyan személyt válassz, aki képes a titoktartásra és akiben megbízhatsz, hogy csak olyannak mondja tovább, helyzetedet megkönnyítendő, akiről ő is tudja, hogy segítségedre lesz, vagy képes arra, hogy kölcsönösen beszéljétek meg, hogy kinek mondja tovább, s ezt be is tartja.

Ha mégis rászánod maga a közlésre, pergesd vissza emlékezetedben, veled is hogyan közölték a pozitivitás tényét, s képzeld el, hogy aki veszi az új hírt felőled, milyen hatást fog az illetőben az kiváltani. Milyen garanciát érzel arra, hogy ha megosztod titkodat valakivel, biztonságban érezheted-e magad az ő titoktartásában és segítőkészségében? Mely információk voltak azok, amelyek számodra könnyebbé vagy nehezebbé tették a tény (el)fogadását? Mikor és hol lesz a legkönnyebb megosztani titkodat egy másik személlyel?

A megfelelő helyzet kiválasztása gyakran nagyon fontos tényezővé lép elő. Még az is egy járható út, hogy leírod új információidat egy orvosi telefonszámmal ellátva, hogy aki olvassa ezeket, onnan is informálódhasson. Ennek az írásos formának is megvannak a maga hátulütői, ezért ezt kivételes esetekre tartogasd.